Minden, amiről beszélnek és az, amiről nem!

Prominent

Prominent

Iskolás lányok szexi tánccal provokáltak - Videó

2015. április 16. - prominent

mehek.jpg

Hatalmas botrány lett egy rendes iskolai táncelőadásból Oroszországban. Diáklányok olyat mutattak a színpadon, amire a közönség egy emberként felhőkölt. Sokan felháborodtak, vizsgálódik a rendőrség is. Az előadásról készült videó már több mint tizenhárom millió megtekintésnél tart.

Részletek és videó a tovább mögött!

Egy tánciskola ártatlannak nem nevezhető kis táncelőadással mutatkozott be, ahol méhecskéknek öltözve erotikusan vonaglottak a színpadon. Orenburgban egy Twerk tánccal próbálták elkápráztatni a közönséget. Aranyos jelmezekben jelentek meg, azonban a mozgásuk minden volt, csak éppen nem visszafogott és ártatlan, mint azt egy iskolai táncelőadástól elvárná az ember.

Ráadásul ezek a "méhecskék" éppen az orosz nemzeti katonai kitüntetés szalagjának színeiben pompáztak. Óriási botrány lett az előadásból, amiért már érdeklődni kezdett a rendőrség is. Mindeközben az orenburgi tánciskola az önkormányzati sürgős tanácskozásán meghozott "javaslat" miatt felfüggesztette működését. Most országos ellenőrzések lesznek az állami tánciskolákban.

A kis méhecskék fenekeinek rázása miatt a rendőrségi nyomozókban felmerült a gyanú, hogy a pedagógiai felügyelet valamint az iskola vezetése gondatlanságot követett el, míg a tánckoreográfusok az ifjúság erkölcsi nevelésének veszélyeztetése miatt számíthatnak büntetésre.

"A kiskorúak által végzett táncelőadásban bűntett elkövetésének gyanúja merül fel." - mondta az egyik nyomozó az Interfax hírügynökségnek. "Az ilyen 'művészet' értékelése jogilag bonyolult, ám erkölcsileg szükségszerű. Obszcén és sértő." - jelentette ki Pavel Astachov, az elnök gyermekjogi biztosa.

Vitalij Milonov, ismert pétervári politikus kijelentette, hogy szükséges lenne, hogy minden táncelőadásra a körzeti hivatalnak kell rábólintania, és engedélyt adnia, hogy az ilyen esetek elkerülhetőek legyenek. Már készülnek a törvénymódosítások.

A twerk kifejezést, Miley Cyrus híres-hírhedt MTV zenei díjátadón lerendezett előadása után, felvette az oxfordi angol szótár a szógyűjteményébe, és még ilyenfajta táncversenyeket is rendeznek.

 

-prominent-

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://prominent.blog.hu/api/trackback/id/tr907372812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigPi 2015.04.16. 13:11:08

A szülők igen, csak meglepődhetek.
Igen csak túlfűtöttre sikeredett a produkció.

fingerbangs 2015.04.16. 17:30:57

nem értem mi a gond, ez jön minden zenecsatornán, 15 éves lányok 20+ évesnek néznek ki az utcán, 12 évesen szexelnek, ez a tánc semmi

hozzá kell szokni

Szárnyasvakond 2015.04.16. 17:32:38

Suta mozdulatok, egymás kerülgetése, hárman ötfelé riszálnak és mozdulnak. Jobban jártak volna, ha inkább az összhangra koncentrálnak. Ez inkább amatőr és nevetséges, mint felháborító. Egy józan emberrel kellett volna konzultálni még a bemutató előtt, nem a rendőrséget riasztani.

"szükséges lenne, hogy minden táncelőadásra a körzeti hivatalnak kell rábólintania, és engedélyt adnia, hogy az ilyen esetek elkerülhetőek legyenek" - majd állam atyácska megmondja, mi a jó. Ezek se lesznek hülyébbek már.

"Az előadásról készült videó már több mint tizenhárom megtekintésnél tart." - wow!

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.16. 17:56:08

@fingerbangs:

Már miért kellene hozzászokni?

Az meg se fordult a fejedben, hogy jóérzésű, épeszű ember elutasítja az efféle szennyet?

oszt jónapot 2015.04.16. 17:59:58

@Shlomo a halott zsidó terrorista: A hanyatló nyugat elérte a Szovjetuniót is. :D

egy igazi barom vagy mária 2015.04.16. 18:06:35

Akkor lett volna komoly, ha pedomaci is beszáll, nem csak integet a háttérben

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.16. 18:59:20

@Shlomo a halott zsidó terrorista: azért a helyedben nem kísérleteznék azzal, hogy az emberek nevében szóljak. Az ember egyik ismertető jegye, hogy van gerince.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.16. 20:02:27

@pythonozok:

"Az ember egyik ismertető jegye, hogy van gerince."

Mivel neked nincs, feltételezem, hogy láttad más embereken :)

Vili Doli 2015.04.16. 20:14:47

@fingerbangs:
Ha hozzászokni nem is KELL, de nyilván lehet.
Ez az ízléstelen fenékriszálás jön minden videoklipben, ezt látják a gyerekek.
Maga a produkció inkább szánalmas volt, mint szexi.

dried 2015.04.16. 20:48:26

egy rakás szar volt ez

igazi hős 2015.04.16. 22:52:09

@Shlomo a halott zsidó terrorista: Ez mitől szenny?
Lehet, hogy még nem fejlődött ki bennem a pedofil, de én csak "nagylányosat játszó" 10-12 éves lányokat láttam a videón, semmi obszcént. (Kicsit ügyetlenek, de a környezet alapján ez valami iskolai előadás lehet, nem egy moszkvai zenei gálaelőadás.) Mint amikor az ovis kislány beletúr anya fiókjába és kikeni magát.

na4 2015.04.16. 23:04:31

Ez hülyeség, nem volt ebben semmi obszcén, csak táncoltak. Ennél sokkal vadabb dolgokat lehet látni klippekben, a neten, stb. Prüd hülyék.

Vipera01 2015.04.16. 23:13:07

@na4: A zenére végzett miniszoknyában fenékriszálást nem nevezném táncnak. És épp azért csinálták ezt, mert a videókban is ilyen szexuális töltettel bírnak!

Ha a te tizenéves lányod mutogatná egy teli színházteremnek a bugyiját, te mennyire díjaznád?

meiname (törölt) 2015.04.16. 23:15:10

Én azt látom, hogy szeretnek kurvásan viselkedni a nők. És erre az ilyen fiatal gyerekeket is rá lehet venni, sőt ők sem látnak benne semmi kivetnivalót. Hát, lelkük rajta.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.16. 23:35:20

@meiname: a húgom és osztálytársai 7-8 évesen is képesek voltak játékból "kurvásan" viselkedni. Legalábbis a családhoz tartozó, kissé elmebeteg, bigott vallásos vén kurva szerint... :D
Tizenévesen már divat volt a kilónyi smink és a mini...
Az pedig még bőven a gengszterváltás előtt volt.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.16. 23:36:43

@Vipera01: még jó, hogy itt egy darab bugyi sem látszik. :D
Ilyen alapon tilcsák be a RSG-t (ha még van olyan)

24 éves borsodi dédnagypapa 2015.04.17. 00:42:17

Hol a video ? A kep alapjan ez egy nagy semmi.

Behajtó70 2015.04.17. 05:38:07

A pedofília nem büntetendő? Mert a tánctanár ezesetben simán egy exibicionista pedofil lehet.

Babette anyó húsdarálója 2015.04.17. 07:17:21

Sehol nincsenek.
orbánt éltető óvódások, biodíszlet iskolások, az a tuti.

citrix 2015.04.17. 07:47:33

"minden táncelőadásra a körzeti hivatalnak kell rábólintania, és engedélyt adnia". A kdnp nevű törpepárt következő törvényjavaslata máris borítékolható. Tánc: csak erkölcsösen, vadászat: ami csövön kifér.

Netuddki. 2015.04.17. 08:14:28

A videó elején mi volt a köcsögre írva? MÉZ? Magyarul?

Sok másik kis köcsögnek meg megjegyezném, hogy az ilyen picsarázások sajnos magyar iskolák által szervezett bálokon is előfordulnak. Közben lehet látni, hogy pár apukának vörösödik a feje közben rendesen.
Az meg, hogy az ilyen MC féle qrvák csak azzal tudják már magukat eladni, hogy a színpadon is eljátsszák valójában mik, attól még nem kéne kúúlnak tekinteni és utánozni. Nem vagyok pedofil, és egy felsős kiscsaj ne rázza a micsodáját az orrom előtt 2 méterre! A szekszualitás, a vallás és a politikai pedofília nem az iskolába való.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.17. 09:22:59

@igazi hős:

"Ez mitől szenny?"

Egy tánciskolától azt várja az ember, hogy TÁNCOLNI tanítsa meg a diákjait, nem azt, hogy - ahogy a poszter is írja - "erotikusan vonaglani", meg a kitárt lábuk között a pinájukat mutogatni a közönségnek.

Van elég klasszikus latin versenytánc, amiből süt az erotika, (NEM a gyerekpornó, meg a pedofil üzenet) és aminek az előadása elé bőven ki lehet tenni a 18-as karikát. Már az se elég jó "ezeknek"? Nem zülleszti a fiatal nőket eléggé?

---

"Lehet, hogy még nem fejlődött ki bennem a pedofil, de én csak "nagylányosat játszó" 10-12 éves lányokat láttam a videón, semmi obszcént. "

Ha tizenéves gyereklányok a combjukat széttárva a pinájukat mutogatják neked, az nem elég obszcén?

Mi az, ami már neked is obszcén? Mivel lehet a gondos kondicionálás eredményeképpen igen magasra belőtt ingerküszöbödet átlépni? Közösülniük kellett vonla a színpadon a gyereklányoknak kamasz fiúgyerekekkel? Vagy állatokkal? Vagy mivel?

Netán te magad is szívesen nézegetsz "erotikusan vonagló", széttárt combú kislányokról készült felvételeket?

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.17. 09:30:49

@igazi hős:

"de én csak "nagylányosat játszó" 10-12 éves lányokat láttam a videón"

nagylány =/= pinamutogató kurva

Normális értékrendű családokban legalábbis nem.

Zalan Maurer 2015.04.17. 10:35:06

En nem tudom hova tette az eszét a sok jóember!!!! Kedves 'FELNOTT' GYEREKEK!!!!!

Ez nem gyerek műsor. Pont. De gyerekek csinaljak! Pont. Rendben van ez igy? Iskolába valo szerintetek?

Szamtalan mas tema koreográfia van meg, lehetett volna... szerintetek tenyleg ez volt a legmegfelelelobb egy kisiskolás csoporthoz iskolai ünnepségre ???? Nem volt mas lehetoseg csak segg-kitolások es puncis pucsítások?!!

Zalan Maurer 2015.04.17. 10:44:01

Es ilyenkor hol vannak a Női feministák?!!! Most is Lehet lázadni az női elnyomás ellen es a ferfi agresszío ellen igaz?????????
Tobb száz tánc elem van a világon! de egy tánc elemet sem lattam. Az milyen tánc elem hogy terdelve a seggjukát közönség felé mutatva fel-le mozgatja 40 ribanc?

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.17. 10:59:29

@Shlomo a halott zsidó terrorista: téged pap "nevelt".
Egyébként igaza van annak, akinek büfiztél: ha ebben szexet látsz, akkor inkább benned mocorognak a pedofil ösztönök.
Elmebeteg vagy.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.17. 11:01:07

@Zalan Maurer: érdekes, hogy miket látsz/képzelsz bele. Mi lenne, ha megkérdeznél egy pszichológust, honnan vannak ezek a gkndolataid?

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.17. 11:06:23

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: ilyenek előfordultak már a te gyerekkorodban is, csak akkor még természetes volt, hogy kicsit bosszantjátok a felnőtteket. Képzeld: óvodában egy jelmez versenyen doktorbácsit alakítottam. Gondolom, szerintetek nőgyógyászt. :D

Egyébként nem tudtam elolvasni a doboz feliratát, de a mézet nem szoktuk MËZ-nek írni. Az első két betű m és ë.

Aranyi Gábor 2015.04.17. 11:36:10

@Szárnyasvakond: Tizenhárom MILLIÓ megtekintés... Nem tudom, az orosz törvények szerint ki számít kiskorúnak, a mienk szerint a 14 alattiak. Namost, ILYEN táncot sztem 18 alatt még véletlenül se koreografítsanak... Nálunk se, bár Oroszhonban kicsit szigorúbbak a bűnös Nyugattal és "értékeivel" szemben. Ott a buzi propaganda is tilos a kicsik körében. Putyin nem lesz boldog..., egy csomó pedós állat biztosan. Az épp lelkűbbek inkább nézik sztem Alizée-t, amint a matrózgalléros-halacskás dresszében Lolitáskodik (Nabokov!!): youtu.be/Q6omsDyFNlk

Jottó 2015.04.17. 11:53:34

nem tudom pontosan hány évesek ezek a lányok.. nekem az a furcsa hogy egyiküknek se jutott eszébe azt mondani a "koreográfusnak" hogy "bazmeg nem akarom az apám meg az anyám képébe rázni a picsámat mer gáz"

nemszólokmégegyszer 2015.04.17. 11:56:01

Pedo. Orosz nevelői háttérrel.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.17. 12:16:23

Törtem a fejem már órák óta, mire emlékeztet ez a hiszti. Végre rájöttem. Valamelyik fotós oldalra (fotozz, fotoarena vagy hasonló) felrakott valaki egy képet a tíz-tizenkét éves lányáról. Úgy emlékszem, a lányból csak az arca látszott úgy, hogy egy fürt szőlő lógott a szája elé. Na ott is megjelent pár elmebajos és kapásból lepedofilozták apukát, "meraszőlőazcekcuálisszimbóleum".
Sajnos nem emlékszem a fotós nevére, különben megkeresném a képet. :D

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2015.04.17. 12:18:47

@Aranyi Gábor: Mert sokkal jobb, mint a Pussy Riot nemű kamupunkzenekar, vagy az ukrán ribancokból castingolt FEMEN.

Mentol frász 2015.04.17. 12:33:43

Igen, én is hallottam már, hogy "a segg a jövő puncija", de nem gondoltam, hogy máris elértük ezt...
Nekem nem tetszett, hogy a produkció két percéből 1:50 arról szól, hogy SEGG. Semmi mást nem tudnak, csak ezt seggrázást??? Ez még esetleg szexi lehet egy-két pillanatig, de aztán mutatni kéne mást is! Esetleg, össze (sem) lehet hasonlítani az Amerika Legjobb Tánccsapata konteszt produkcióival!

Zalan Maurer 2015.04.17. 12:41:04

pythonozok - nÉzd Meg a videot és AKKOR LÁTOD HOGY NEM KÉPZeLTEM BELE SEMMIT aZ VAN AMIT LEIRTAM. segjukat mutatak a közönség felé es rázzák ami sosem volt tánc. de tegyuk fel inkább neked egy kérdést?
miert érzed szukségét hogy védd ezt a semmit? nehogy már Te támadj engem mert lenézem ezt a szart????
pszichologus és IQ órákat is neked kellene venned barátom. ulj le 1-es! gondolkodj el mielott kilépsz a z életbe hogy mit képviselsz es mi mellé teszed a garast. erted?

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.17. 12:44:21

@Zalan Maurer: látom, súlyosabb a helyzet. Neked orvosra lenne szükséged. IQ-ról majd akkor büfizz, ha legalább magyarul képes leszel értelmes emberre emlékeztetően fogalmazni!

Vittore. 2015.04.17. 13:57:30

Látszik, hogy ezek a lányok nem profil táncosok, hanem csak megpróbálnak megfelelni a Miley Cyrus és más amarikai ribancok által rájuk erőltetett képnek. Mi diszkóba jártunk, cigiztünk és piáltunk, de nem lóbáltuk sehol sem a farkunkat. Amúgy ha a lányomat így látnám vonaglani a színpadon, elég durván leordítanám a felkészítő tanárt. Az fucsának találom, hogy a szülők erről korábban egy szót sem hallottak, de persze ez előfordulhat.

Vittore. 2015.04.17. 13:58:48

@fingerbangs: anyádnak kellene hozzászokni, hogy ekkora gyökér gyermeke van. Majd ha lesz saját gyereked, akkor nem lesz ilyen nagy pofád.

Vittore. 2015.04.17. 14:01:45

@na4: Ja, mert amikor bepucsítanak, nem lehet fellátni a torkukig, ugye? Nem kell ahhoz meztelennek lenniük. Ja, látom idegyültek a 28 éves monitorba gyógyult köcsögök, akik p.nát még csak interneten láttak. Be is fejezem a kommentelést, mert csak felb.szom magam.

Zalan Maurer 2015.04.17. 14:02:02

Rossz helyesírás semmit
Nem von le annak tartalmáról. Ez Vili? Minel tovabb véded a ribanc seggu iskolai műsort annal nagyobb az erkolcsi gond körülötted es annal nagyobb a baj a megértéssel is. Hagyjuk mar hogy kinek van szuksege es mire . Egy a lenyeg ami itt zajlott seggrazas iskolában térdepelve kutya pózban haverom ezt semmikepp mem kehet védeni es normálisnak egészségesnek pozitiv példának beállítani. Barmit irsz cimbi ezt nem tudod kifacsarni

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.17. 14:27:16

@Zalan Maurer: nem helyesírás. Az másról szól. Te ember módra fogalmazni is képtelen vagy.
És nem védek semmit, csak röhögök a sok álszent, nyálcsorgató barmon.
Érdekes, nekem egyébként eszembe sem jutott, hogy ennek az egész, esetlen torna-tánc előadás kombónak bármi köze lenne a szexhez. Ti folyamatosan ezen rugóztok. Vajon miért?

Egyébként meg barátod, haverod neked az illatos úti sintér...

agyamputáltak 2015.04.17. 17:56:26

hahaha, 12 évesen már basznak (nem mondanám ideálisnak, de nálunk törvényileg is "helyeslik" a KDNP-vel az élen), és kiakadnak egyesek, hogy azta, ezek már nőiesen kurvásak? :-D
szóval egy ilyen seggrázás eltörpül emellett. az már más kérdés, hogy miért jutott ide a világ. ezen inkább lehet/érdemes morfondírozni.

Zalan Maurer 2015.04.17. 19:39:32

A lenyeget nagyon is érthetően irtam. Ha akarod erted. Ha akarod pedig el jatszhatod a hülyét. Ha rendes hyerek vagy es helyen van az értékrendek akkor nem vitázol ilyen a napnál is világosabb temaban. Az elejen a helyesirasra kötöttél bele igy utolag ujra magyarázni hogy de nem az a baj hanem hogy ember módjára nem tudok fogalmazni stb... Tok mindegy barmit kitalálsz tilos magad elott a gurigát de hülyeség volt ebbe idáig belemenni. Mert ezt a meccset eleve vesztes pozibol indítottad azzal hogy olyan dolog jelenség ugy mellett álltál ki ami mellett szinte senki. Volt par hozzad hasonlo debil ferde jellem de a kommentelők többsége is az en velemenymet tükrözi. Ez nem iskolába valo es ez nem tánc es ez rossz példa es igy jut ül el a vilag es ez nem jo. De ha te az ilyenek segg Juliját mutogató társaság melle allsz akkor meg kapcsolódik le a civilizációról es menj az állatkertbe . Ott a csimpánzok vonaglanak igy egymas elott. De itt jobb körökben ez nem módi egy iskolában ami a nevelés az értékteremtés es kultúra továbbadó intézménye. Szted ez milyen értéket ad es mire neveli a hugy agyú tiniket? Ezzel is csak futószalagon gyártják az amugy is erősödő ízléstelenséget tokfej. Remelem nincs gyereked

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.17. 19:57:16

@Zalan Maurer: meg lehet fejteni amit firkálsz, de egy IQ-hiányos alak képe rajzolódik ki belőle. Több szót nem érdemes rád vesztegetni. A butaságodon nem tudok segíteni.

Zalan Maurer 2015.04.17. 21:19:45

Ha meglehet fejteni amit firkálok akkor annyira nem is IQ hiányos. Inkabb Te nem birod a jogos kritikát. Mellesleg rendben van az IQ-M, ami jelenleg 129 -es. Es csak ugy szinten mellesleg irom le hogy egy kis szar telorol írjok, fel kezzel, vezetes kozben szval tok nem erdekel mi megy melle es mi talál. A mondókád a fontos. De megfordult a fejemben hogy Te itt egy fizetett blogger bérenc vagy aki tüzeli az embereket az ertetlensegeivel, hogy emeljék az oldal látogatottságát aktivitását

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.17. 21:23:21

@Zalan Maurer: gerinceske, legközelebb, ha nekem ugatsz, akkor légy oly kedves megkeresni a "Válasz erre" linket és úgy pofázz hozzám!
Tankjú!
(de feleslegesen fárasztod magad, mert magasról leszarom a véleményed, olyan buta vagy)

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.17. 21:24:30

@Zalan Maurer: apropo... akármilyen ostoba is vagy, a rágalmazással csak óvatosan!

nniicckk 2015.04.18. 00:08:48

Most aze megvannak love a pedofilhiszteriazo idiotak.
Mert ezek a lanyok teljesen onszantukbol mutogatjak pinajukat, mert szeretnenek tetszeni.
Es elertek celjukat, 100 millio ferfibol 100 millionak egyertelmuen tetszik a latvany.

Zalan Maurer 2015.04.18. 01:33:01

@pythonozok: ha rágalmaználak azt megéreznéd tahokám. barmikor szolj ha Kell valami Bunkó

Tizenötmillió Magyarok 2015.04.18. 10:57:22

Azert az tenyleg durva, annak ellenere, hogy szexualis ertelembe persze jol neznek ki, hogy ezek a gyerekek normalisnak es termeszetesnek tartjak, hogy ilyen aggresziv szexualitast sugarzo modon tancoljanak, ilyen meghatarozhatatlan hangeffektre.
Micsoda agyatlan, erteknelkuli KONZUMIDIOTA vilagban nohettek fol.

na4 2015.04.19. 00:31:16

@Vipera01: A mükorcsolyázó, meg teniszezö lányok bugyija is látszik, akkor te ezen beizgulsz? Szánalmas.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.19. 12:55:07

Ma hajnalban eszembe jutott ez a sok, álszent gyökér... A Duna tévén valamikor négy és hat óra között, hasonló korú kislányok mutattak be tornagyakorlatot, egy utólag talán majomszerűnek nevezhető jelmezben. Már a mozgásuk is "erotikus" volt a gyökerek mércéjével mérve, és a műsor vége... leültek valami fának kinevezett fogas alá, leakasztottak róla egy-egy banánt és úgy csináltak, mint aki mélytorkozni készül. :DDD

Vipera01 2015.04.19. 22:21:14

@na4: A műkorcsolyázó és teniszező lányok bugyikilátszódása "szakmai ártalom", a sport része, nincs benne szexuális, mivel a lábak mozgása során elkerülhetetlen ezek látszódása.
A twerkingnél meg épp a szexuális töltet, a fenékrázás a lényeg.
süti beállítások módosítása