Kemény megpróbáltatásoknak tette ki magát az a nő, aki tudatosan ment feleségül egy erős visszaesőként jellemzett pedofil hajlamokkal rendelkező férfihez. Most abszurd módon védi felnőtté váló gyermekét férje beteges gusztusától.
A devoni nő nem kisebb feladatot vett a fejébe, mint hogy "meggyógyítja" párját, aki gyermekek iránt érez szexuális vonzalmat. A férfi erős visszaeső, korábban már pedofília miatt ült börtönben. És most a nő teljesen elképesztő módszerrel védi felnőtté cseperedő lányait férjétől.
Ugyanis minden este bezárja őket a szobába, miközben a gyermekfelügyelőt bekapcsolva hagyja. Szükség esetén a lányok csak anyjuk segítségével tudnak kijönni a szobából. Érthetetlen az a tény is, hogy a hivatalok és a gyermekvédelmi szervezetek ezt elégségesnek találják és nem lépnek közbe.
Az egész helyzetet illetően csak a lányok nagymamájának vannak aggodalmai. Felfoghatatlan számára, hogy a lánya egy ilyen szexuális devianciával rendelkező férfivel kötötte össze az életét, ugyanakkor teljesen kikészíti a hivatalok nemtörődömsége, mi több, hogy ezt a fajta élettársi kapcsolatot elfogadhatónak tekintik.
"Dühös vagyok, hogy megengedték ennek az embernek, hogy abban a házban mozogjon, ahol az unokáim is élnek. A család többi tagja is úgy érzi, hogy semmibe veszik ebbéli aggodalmaikat. Úgy tűnik, hogy az unokáimat elkülönítik, óriási kockázatban élve. A szociális hivatalok nem akarják meghallani panaszaimat." - fogalmaz kiborulás szélén álló, két alig tizenhárom éves lányunokák nagymamája.
A furcsa családhoz közeli források az anya felületes hozzáállását értetlenséggel fogadják. Aki annak ellenére kiáll férje mellett, hogy tisztában annak nem éppen makulátlan múltjával és paradox módon jobban védelmezi őt mint a saját lányait.
"Hogyan állíthatná meg azt a szörnyeteget bármilyen vészjelző, ha egyszer eluralkodnak rajta beteges hajlamai? Szégyellje magát mindenki, aki részt vesz ennek a beteges esetnek támogatásában." - mesélik a családi ismerősök.
Az anya azonban sziklaszilárdan meg van győződve arról, hogy teljesen felügyeli és kezében tartja a házban történő eseményeket. Ráadásul azzal érvel, hogy ahhoz, hogy a lányok szobájába jusson a férje, csak úgy tudja megtenni, ha átmászik rajta az ágyon, arra viszont felébredne.
Az anyának egyébként korábban meggyűlt a baja a hatóságokkal, egy ideig úgy tűnt, a rokonokhoz kerülnek a lányok. Tavaly ősszel azonban olyat tapasztaltak, ami elegendőnek bizonyult arra nézvést, hogy az anya biztonságban tudhatja gyermekeit. Megfogadta egy jótékonysági szervezet azon tanácsát, hogy a szexuális devianciákkal rendelkezőktől úgy védheti meg leginkább a lányait, ha szobájukba elektronikus gyermekfelügyelőt helyez. Így is tett és a hivatalok elfogadták, mi több, ezt elegendőnek találták.
A tizenéves lányok tehát továbbra is olyan háztartásban élnek, ahol az apa pedofil, az anya pedig látszólag könnyelműen kezeli ezt az igencsak kényes és életveszélyes helyzetet. A szakértők azonban megkongatták a vészharangot, és azt mondják, egyik szülőnek sem szabadna a partner iránt érzett szerelmét gyermekei védelmének elé helyezni, hogy azok szenvedjenek, akik a legártatlanabbak ebben az egészben, azaz maguk a gyerekek.
-prominent-
forrás: cas.sk