Minden, amiről beszélnek és az, amiről nem!

Prominent

Prominent

Megrázó: Tudatosan ment férjhez egy pedofilhoz

2015. április 21. - prominent

fenyites-870x522.jpg

Kemény megpróbáltatásoknak tette ki magát az a nő, aki tudatosan ment feleségül egy erős visszaesőként jellemzett pedofil hajlamokkal rendelkező férfihez. Most abszurd módon védi felnőtté váló gyermekét férje beteges gusztusától.

A devoni nő nem kisebb feladatot vett a fejébe, mint hogy "meggyógyítja" párját, aki gyermekek iránt érez szexuális vonzalmat. A férfi erős visszaeső, korábban már pedofília miatt ült börtönben. És most a nő teljesen elképesztő módszerrel védi felnőtté cseperedő lányait férjétől.

pedofilia-e-abuso-infantil-3-540x270.png

Ugyanis minden este bezárja őket a szobába, miközben a gyermekfelügyelőt bekapcsolva hagyja. Szükség esetén a lányok csak anyjuk segítségével tudnak kijönni a szobából. Érthetetlen az a tény is, hogy a hivatalok és a gyermekvédelmi szervezetek ezt elégségesnek találják és nem lépnek közbe.

Az egész helyzetet illetően csak a lányok nagymamájának vannak aggodalmai. Felfoghatatlan számára, hogy a lánya egy ilyen szexuális devianciával rendelkező férfivel kötötte össze az életét, ugyanakkor teljesen kikészíti a hivatalok nemtörődömsége, mi több, hogy ezt a fajta élettársi kapcsolatot elfogadhatónak tekintik.

"Dühös vagyok, hogy megengedték ennek az embernek, hogy abban a házban mozogjon, ahol az unokáim is élnek. A család többi tagja is úgy érzi, hogy semmibe veszik ebbéli aggodalmaikat. Úgy tűnik, hogy az unokáimat elkülönítik, óriási kockázatban élve. A szociális hivatalok nem akarják meghallani panaszaimat." - fogalmaz kiborulás szélén álló, két alig tizenhárom éves lányunokák nagymamája.

A furcsa családhoz közeli források az anya felületes hozzáállását értetlenséggel fogadják. Aki annak ellenére kiáll férje mellett, hogy tisztában annak nem éppen makulátlan múltjával és paradox módon jobban védelmezi őt mint a saját lányait.

"Hogyan állíthatná meg azt a szörnyeteget bármilyen vészjelző, ha egyszer eluralkodnak rajta beteges hajlamai? Szégyellje magát mindenki, aki részt vesz ennek a beteges esetnek támogatásában." - mesélik a családi ismerősök.

Az anya azonban sziklaszilárdan meg van győződve arról, hogy teljesen felügyeli és kezében tartja a házban történő eseményeket. Ráadásul azzal érvel, hogy ahhoz, hogy a lányok szobájába jusson a férje, csak úgy tudja megtenni, ha átmászik rajta az ágyon, arra viszont felébredne.

Az anyának egyébként korábban meggyűlt a baja a hatóságokkal, egy ideig úgy tűnt, a rokonokhoz kerülnek a lányok. Tavaly ősszel azonban olyat tapasztaltak, ami elegendőnek bizonyult arra nézvést, hogy az anya biztonságban tudhatja gyermekeit. Megfogadta egy jótékonysági szervezet azon tanácsát, hogy a szexuális devianciákkal rendelkezőktől úgy védheti meg leginkább a lányait, ha szobájukba elektronikus gyermekfelügyelőt helyez. Így is tett és a hivatalok elfogadták, mi több, ezt elegendőnek találták.

pedofilia.jpg

A tizenéves lányok tehát továbbra is olyan háztartásban élnek, ahol az apa pedofil, az anya pedig látszólag könnyelműen kezeli ezt az igencsak kényes és életveszélyes helyzetet. A szakértők azonban megkongatták a vészharangot, és azt mondják, egyik szülőnek sem szabadna a partner iránt érzett szerelmét gyermekei védelmének elé helyezni, hogy azok szenvedjenek, akik a legártatlanabbak ebben az egészben, azaz maguk a gyerekek.

-prominent-

forrás: cas.sk

A bejegyzés trackback címe:

https://prominent.blog.hu/api/trackback/id/tr227386506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bona Fides 2015.04.21. 21:23:19

Az, hogy pedofil, nem jelenti azt, hogy automatkusan erőszakos is.
Ha a férj heteroszexuális lenne, akkor a feleség barátnője sem alhatna náluk, mert megerőszakolná?
Ha homoszexuális lenne, akkor a feleség öccse sem alhatna náluk, mert megerőszakolná?
Sok olyan pedofil ember van, aki egyáltalán nem él szexuális életet, mert tudja, hogy nem lehet.
Sok homoszexuális is inkább kihagyja a szexet az életéből, mint hogy felvállalja.
Nem értem a postot.

sish 2015.04.21. 22:04:36

@Bona Fides: "A férfi erős visszaeső, korábban már pedofília miatt ült börtönben."

Blogger Géza 2015.04.21. 22:40:09

Kérdés, hogy a lányok szenvednek-e. Lehet, hogy marhára kedvelik az új apukát.

Továbbá nem világos, mitől lenne ez a helyzet "életveszélyes".

Azt sem tudjuk, pontosan miből állt a férfi pedofíliája. Lehet, hogy óvódás korú csajokra bukott, és ezek a 13 évesek már éppúgy nem tartoznak eredeti érdeklődési körébe, mint az anyuka.

És pont nem az látszik, hogy az anyuka "könnyelműen" kezelné a helyzetet, hanem beépítette azt az elektronikus gyermekfelügyelőt. Magyarországon hány anyuka vigyáz így a gyerekeire?

Blogger Géza 2015.04.21. 22:41:35

@sish: Ebből egyáltalán nem következik, hogy erőszakos. Simán el tudom képzelni, hogy kb annyit tett, hogy ilyen videókat cserélt a haverokkal.

sish 2015.04.21. 23:42:59

@Blogger Géza: Csak egy opció volt. Az ügy rengeteg kérdést felvet még, pl. a cikkből az sem derül ki, hogy a lányok egyáltalán a sajátjai vagy a nő egy korábbi kapcsolatából születtek. Ha az előbbi, akkor a pedofil hajlama ellenére remélhetőleg van benne annyi tartás, mint egy normális apában, hogy a saját lányára nem gerjed be. De ezt a felvetést meg nagyon cáfolja ama bizonyos óvintézkedés az anya által, úgyhogy passz...

ogremano 2015.04.22. 00:04:46

Az Egyesült Államokban ráadásul a pedofíliának egy érdekes értelmezése valósult meg, mivel a legtöbb államban a beleegyezési korhatár 18 év, ezért az európai jogban legális szexuális aktus esetén (14 és 18 közötti személlyel, a beleegyezésével) is ugyanolyan szexuális ragadozóként tartják nyilván, mint azt aki 5 éveseket erőszakol.

Blogger Géza 2015.04.22. 01:17:09

@sish: Szinte biztos, hogy nem sajátjai a lányok, akkor nem így lenne megfogalmazva a cikk.

videki gyerek 2015.04.22. 01:31:26

Ertelmetlen baromsag. A cikkben tizeneves gyerekekrol van szo, mar pedig egy pedofil nem erez szexualis vagyat egy ilyen koru gyerek irant. Pont ez a lenyege a pedofil szexualitasnak, hogy a nemileg eretlen korosztaly vonza, vagyis kb a 10 ev alattiak.
Es meg a ha gyerekek 10 ev alatt lenenek, az sem jelent semmit, a pedofil szexualitas is, csak egy szexualis iranyultsag, mint a tobbi, ettol senki sem lesz eroszakos vagy bantalmazo.

mekeke 2015.04.22. 02:08:39

Tömegpszichoterror zsugoragyúaknak, fel tudnék robbanni. Galamblelkű, odafigyelő, mindenét odaadó, felelős apa is lehet "pedofil", annyira ügyesen ki van ez találva. Meg a shoah-business. Halad a családirtás, butítás, gyökértelenítés, masszává darálás.

Stakmann 2015.04.22. 05:44:39

@Bona Fides: Jogos. Kicsit hisztériakeltés szagú a dolog.

tralalala 2015.04.22. 08:35:51

@videki gyerek: Jó hát amcsiban az is "pedofil", aki egy 17 és háromnegyed éves, kikent, fullos ribancra azt mondja, hogy "de megdugnám".

Szárnyasvakond 2015.04.22. 09:55:37

"Kemény megpróbáltatásoknak tette ki magát az a nő, aki tudatosan ment feleségül egy erős visszaesőként jellemzett pedofil hajlamokkal rendelkező férfihez. Most abszurd módon védi felnőtté váló gyermekét férje beteges gusztusától."

Elég csak ezt a két mondatot elolvasni, látszik, hogy tipikus bulvárszemét. Ha tovább olvasom, akkor sem lesz jobb, mindenféle jelzős szerkezetek, terelgetések, csúsztatások, amiből csak azt nem tudhatja meg az olvasó, ami a lényeg lenne: a tényeket. De van szenvedő nagymama, felelőtlen anya, életveszélyben lévő gyermekek és a háttérben maga az antikrisztus, aki éjszakánként csorgó nyállal áll a hálószobaajtóban és a holdra vonyít :) Mondjuk mást nem is tehet, mivel ő az egyetlen az ügyben, akit ez az újságírók gyöngye nem kérdezett meg...

"A férfi erős visszaeső, korábban már pedofília miatt ült börtönben."

Vajon azok, akik ilyeneket írnak, tudják-e, hogy a pedofilia NEM büntetőjogi fogalom, tehát emiatt senki sem ül börtönben? Ha egy férfi megerőszakol egy felnőtt nőt, őt sem heteroszexualitás miatt csukják le. Ha nem tudják, minek írnak róla? Ha tudják, akkor meg MIÉRT írják le?

Croma Soma 2015.04.22. 11:09:23

Kis szines.... :)

Kedves blogger erre nagyon rákattantál, és csúnyán átverted magad! :)))

Ha igaz lenne a történet, akkor viszont nem tudom ki a betegebb, a pedofil apa, az irányítás mániás anya, a paranoiás környezet, vagy maga a keretet adó társadalom. :///

kakukk11 2015.04.22. 11:38:25

Két golyó és probléma megoldva, agy az apának egy az anyának. Kézenfekvő olcsó megoldás, nem kell itt a vergődés.

Netuddki. 2015.04.22. 11:43:22

Nagy az Isten állatkertje, és az újságírók fantáziája...

kovácspéterke 2015.04.22. 11:57:56

@Blogger Géza: lehet, h ő nem erőszakos, de azok a felvételek csak elkészültek valahogy...

Perverz Matyesz 2015.04.22. 12:44:23

Nézzetek utána a neten.
1. UK és nem USA
2. Több helyen írják, hogy pedo, de semmi részlet.
3. Egy helyen írják, hogy a "sex offenders register"-ben van benne, de oda relatíve könnyű bekerülni és ha 30 hónapnál hosszabb börtönbüntetésre ítélték, akkor benne is marad örökre. 6 és 30 hónap közti büntetésnél 10 évig, 6 hónapnál rövidebb ítéletnél 7 évre kerül bele.
4. 16 év az "age of consent"
5. Azt nem értem, hogy miért nem magukat zárja be és miért a gyerekeket.
6. Valószínűleg nem véletlenül nem írják sehol, hogy mit és mikor követett el a fickó, lehet nem lenne olyan ütős, hogy 19 éves korában lefeküdt egy 15 évessel, mint az, hogy pedofil.
süti beállítások módosítása