Minden, amiről beszélnek és az, amiről nem!

Prominent

Prominent

Madonna gumibugyiban italozott a színpadon

2016. március 11. - prominent

madonnabohoc06.jpg

Sokak szerint teljesen szétesett az énekesnő, aki teljesen kiborult fia elvesztése miatt. Bohócnak öltözött.

Madonna szokásához híven ismét megbotránkoztatta a nagyérdeműt, amikor egy különleges, Tears of a clown című produkcióval lepte meg ausztrál rajongóit. Az énekesnő éppen a Rebel Heart turnéval járja a világot, jelenleg Ausztráliában tartózkodik, ahol hamarosan befejezi koncertkörútját. Mivel a szigetországban legutóbb huszonhárom évvel ezelőtt járt, úgy gondolta, egy speciális, intim showval kedveskedik rajongóinak.

madonnabohoc02.jpg

A melbourni Fórum színházban tartott, több órás késéssel, valamikor hajnali egykor kezdődő műsorában folyatta könnyeit, mint bohóc. Merthogy rendhagyóan rózsaszínű parókában, sötét gumibugyiban és szétsminkelve triciklizett be a színpadra. Többször is rontott, és kezdte elölről a dalokat.

Madonna tizenöt dalt hozott, javarészt legszemélyes albumáról, a kritikusok által nem szeretett, de rajongók által imádott 2003-as American Life, de felcsendültek dalok a Music (2000) illetve a Ray of Light (1998) albumokról is.

madonnabohoc05.png

A meglehetősen eklektikus látványt nyújtó ötvenhét éves énekesnő dalolászás mellett ízléstelen vicceket mesélt és Cosmopolitant ivott. Nyilván képtelen volt elviselni azt, hogy éppen Guy Ritchievel, exférjével közös fiuk, Rocco felügyeletéért harcolnak. Rocco egy nap úgy döntött, elege volt a rendszermániás és biokajákat preferáló, túl szigorú napirenddel rendelkező édesanyjából és apjához, Guyhoz szökik Londonba. A tizenötéves srác aztán a beszámolók szerint kirúgott a hámból, iszik, kábítószerezik és az utcán csavarog. Anyja legnagyobb megdöbbenésére, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy fiát ismét felügyelete alatt tudhassa.

madonnabohoc03.jpg

De nem áll jól a szénája. A Rebel Heart turné vége felé többször is jelezte, kevésbé tudja élvezni a showt, mert több ezer kilométerre található fiától, aminél rosszabbat el sem tud képzelni.

Ez látható is volt csütörtökön Melbourneben, ahol a Fórum színházban lépett elő fel ezerötszáz rajongója előtt.

madonnabohoc04.jpg

Az egyik pillanatban, amikor Roccoról kezdett el mesélni, teljesen kiborult, és alig tudta folytatni a showt. A láthatóan megviselt énekesnő nem tudta leplezni megrendültségét, és hiába a nevetségesen groteszk jelmez, a főpróbának beillő közepes show, Madonna már nem a régi.

madonnabohoc01.jpg

Madonna az Egy kis éji muzsika című musical egyik dalát, a Send in the clowns-ot (Bohócok, hé) énekelte a Tears of a Clown (Egy bohóc könnyei) című külenleges műsorában.

-prominent-

A bejegyzés trackback címe:

https://prominent.blog.hu/api/trackback/id/tr118465268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vili Doli 2016.03.11. 22:21:18

Mi a jóistennek nem hagyja már abba!

jürgen baromartz 2016.03.12. 20:22:30

@Vili Doli: mármint a _művésznő_? azért, mert nem ismeri azt a fogalmat, hogy elég. a vagyonból.

amíg producerek és egyéb "megcsinálóemberek" találnak módot neki a polgárpukkasztásra, és ferde ízlésű emberek tömegei rajonganak érte, addig nem is fogja abbahagyni, akkor sem, ha már csak egy összefonnyadt bőrcafat marad a segge csontján, amit riszálhat.
süti beállítások módosítása