Perverz, beteges hajlamait élhette ki a pop királya. S mindegy volt, kivel: nők, férfiak, gyerek.. Legalábbis a rendőrségi jelentés ezt mutatja. De valóban ilyen eltorzult szexuális predátor volt a világ egyik legnagyobb hatású művésze? Vegyük sorra.
Abban mindenki egyetért, hogy egy hihetetlenül eltorzult személyiség volt, aki mimózaként létezett ezen a Földön. És ez az érzékenysége már egészen kicsi korától a popzene meghatározó egyéniségei közé emelte, illetve még azon túl is repítette. Hogy a múlt század hatvanas évek második felében már csodagyerekként emlegessék, s a Jackson 5 tagjaként olyan népszerűségre tett szert, amit csak a szólókarrierbe kezdéskor tudott felülmúlni és ami még lényeges: megtartani. Keresve se találni nála meghatározóbb művészi egyéniséget. Már annyi mindent elért életében, szinte felsorolni is nehéz azt a sok rekordot és eladási csúcsot, ami a nevéhez fűződött. Olyannyira hatalmasra nőtt az általa uralt Sohaország, hogy onnét már csak nagy bukás következhetett.
Később, lehet, túl későn tudtuk meg, hogy gyermekkorában micsoda apai szigorban nőtt fel és napirenden voltak a verések, megaláztatások és bántalmazások, amiktől még hallomásból is kirázza az embert a hideg. Trauma trauma hátán érte az érzékeny lelket és mindazon negatív befolyásolás ellenére a pop királyává vált. De nem tudta, egyszerűen képtelen volt meg nem történtté tenni, vagy legalábbis megsemmisíteni a múltból hozott fájdalmakat. Azonban valamit mégis képes volt ventilálni, és dalba önteni és elárasztani a világot. Nyílt színi terápiának voltunk részesei és szemtanúi. Akár rossz volt, akár borzongatott, vagy éppen elandalított, de ugyanakkor saját árnyékától nem tudott szabadulni és nem tudott ellépni a faltól, amit apja emelt neki. Öntörténetét se tudta szoborrá váltani, hogy azzal megfagyassza az időt.
Nyilván itt jött el az a pillanat, amikor betegségek kezdték gyötörni, amik nemcsak testi elváltozásokat okoztak, hanem ami még szörnyűbb: olyan személyiségbeli torzulást okoztak, amiket feloldani már nem lehetett, csupán tüneti kezelést véghezvinni. Olyannyira próbált elmenekülni egy általa létrehozott képzeletbeli világba, de még a Pán Péter alteregó se tudta őt megvédeni. Önmagától. Amint elkezdett a rettegett apjára hasonlítani, s belenézve a tükörbe maró gyűlöletet érezni önmaga iránt, hogy a külső nyomokat kétségbeesetten próbálta mindenféle szépészeti eszközökkel eltüntetni, hogy ne a despota apja tekintsen vissza rá. Mindhiába. Mert miközben feketéből fehérré vált, a bensője, a folytonos erőszaknak kitett lelke úgy megnyomorodott, hogy csupán a gyerekek között érezte igazán biztonságba magát.
Nem is tudta, nem is akarta elengedni őket, s legszívesebben örökké gyerekké akart válni. Minden elérhető eszközt megtett, hogy ami neki nem adatott meg abban a korban, azt később, immár torz felnőttként megpróbálja kétségbeesetten megélni, visszahozni. Hiábavaló volt minden igyekezete, hiszen minél jobban akart gyerek lenni, gyerektársaságban, a világ és annak szintén torz énképe mindezt rossz szemmel nézte.
És akkor eljött 2003, amikor is elindult a boszorkányvadászat. De akkora, hogy olyat még nem látott a világ. Amilyen dicső karriert tudott felmutatni, olyan hihetetlen ocsmányságokba és mocsokba próbálta taszítani a közvélemény és persze néhány - azóta kiderült - pénzéhes cápa, hogy biztosítsák: MINDEN pénzt lehúznak, kihúznak belőle. Még az utolsó utáni pillanatban is a mértéktelen profit volt az, ami agyonhajszolta. Hiszen ő csak a gyerekek között akart lenni, mindent megvenni, amit a szeme megkívánt. Úgy, mint ahogyan ezt egy nagyra nőtt gyerek, egy felelősség nélküli lurkó megtenné, ha engednék neki.
De még ez sem volt elég, és belefáradva a sok meghurcoltatásba, a nyugalom érdekében inkább fizetett, mintsem még tovább kelljen elviselni a kegyetlen világ ítélkezését. Sikítani volt kedve mindattól, ami rá zúdult. Mert, egy idő után, a nagyon ismert emberek elveszítik az emberi mivoltukat. A közönség nem élő lényként, hanem egyfajta tárgyként tekint rá, amire szintén minden felelősségérzet nélkül lehet mindent rákenni és hagyni, had főjön a levében, majd pedig olyan szintű élvezettel tort ülni halála felett.
A végzetes nap 2009. június 25-e lett. Ekkor ért véget földi élete. Ötven éves volt. Hivatalosan gyógyszer-túladagolásban halt meg, bár vannak olyan hangok, hogy a kezelőorvosa "segítette halálba", mert nem bírta elviselni az egyre elviselhetetlenebbé váló Jackson hangulatingadozásait.
Nemrég előkerültek, újabb, a múltját gyalázó "bizonyítékok" a rendőrségtől, amiket még a 2003-as házkutatás során találtak. És az sem fest túl szép képet Michael Jacksonről. Arról szólnak a hírek, hogy tekintélyes pornógyűjteménnyel rendelkezett, ahol nemcsak mindenféle bondage film volt, de olyan szereplőkkel, a nők és férfiak mellett állítólag gyerekekkel is, hogy ilyesmi akár elképzelhetetlen is lenne... Lenne, ha nem Jackoról, a világ egyik legfurább és egyben legnagyszerűbb emberéről beszélnénk. Belefér. És itt kiakadhat a sokk-mérő, mert hogyan lehet valaki ennyire ellentmondásos? Hogyan lehet az, és hogyan lehet ép ésszel felfogni azt a kettősséget, ami őt jellemezte vagy amilyen képet mutatott, kialakított és amilyet a média torzított?
Röviden: sehogyan. Michael Jackson a két lábon járó önellentmondás minden volt és egyúttal semmi és senki. Most is ott van, ahol szeretett volna mindig is lenni. Sohaország szigetén. Minden nyűgével és örömével. Annyi különbséggel, hogy már fizikailag is képes repülni. De tán az, hogy sose nő fel, az örökérvényű lesz számára. Mint az Elveszett Fiúk vezetője. Békére lel valaha is? Reménykedjünk benne!
-prominent-