Minden, amiről beszélnek és az, amiről nem!

Prominent

Prominent

Amerika háborút indít Szíria ellen - Videó az ideggáztámadásról

2013. szeptember 01. - prominent

syria.jpg

Barack Obama, amerikai elnök bejelentette: döntött a háborúról és a kongresszus beleegyezését kéri az általa elhatározott Szíria elleni csapáshoz. Mindezt az ENSZ-ellenőrök által a helyszínen elvégzett vizsgálatról szóló jelentés indokolja, amely szerint a szíriai kormány vegyi-fegyvertámadása miatt mintegy 1429 ember lelte halálát.

Részletek a tovább mögött!

A támadást a kongresszus következő ülése, azaz legkorábban a szeptember 9-én kezdődő héten történhet, ugyanis akkor ül össze a törvényhozás.

"Az Egyesült Államok nagy biztonsággal úgy értékeli, hogy a szíriai kormány vegyifegyver-támadást hajtott végre Damaszkusz egyik külvárosában 2013. augusztus 21-én. Továbbá értékelésünk szerint a rezsim ideggázt vetett be a támadás alatt" - hangzott az amerikai kormánynak az incidenssel kapcsolatban pénteken kiadott értékelése, amely szerint a támadás legkevesebb 1429 embert, köztük legalább 426 gyereket ölt meg.

syr_tunti.JPEG

Tüntetők egy csoportja ellenzi az amerikai reakciót a Szíriában dúló polgárháborúra. New Yorkban többen is nemtetszésüket nyilvánították ki azon a tüntetésen, amit Barack Obama a megtámadásról szóló hivatalos bejelentésekor szerveztek.

Szíriában a hírek szerint augusztus 21-én vegyi-fegyvertámadást hajtottak végre Damaszkusz egyik külvárosában, és az információk alapján az amerikaiak úgy vélik, a rezsim ideggázt is bevetett, amelyet Obama "az emberi méltóság elleni támadásnak" nevezett.

!Tudósítás az ideggáz bevetéséről - figyelem, csak erős idegzetűeknek!

Miközben Amerika a támadásra készül, Nagy Britannia és Franciaország nem kíván csatlakozni, Oroszország pedig csak megfigyelő hadi hajókat küldött a térségbe.

-prominent-

A bejegyzés trackback címe:

https://prominent.blog.hu/api/trackback/id/tr895486986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JohnHenry 2013.09.01. 11:38:53

naszóval: Obama majdnem szó szerint úgy mondta, hogy bár minden joga megvan a támadás elrendeléséhez, de kéri a kongresszus jóváhagyását - ezt sokan úgy értelmezik, hogy egy kongresszusi elutasítással arcvesztés nélkül táncolhatna vissza a háborútól.

az lesz most a kérdés, hogy a hadiipari lobbi hangja lesz-e az erősebb, vagy azoké, akik azt mondják, hogy pusztán csak az amerikai kormány/titkosszolgálatok szavára irak és nsa után nem sokat kéne adni.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.09.01. 11:41:44

minek tesz ki az index olyan blogot a jobboldali ketrecbe, amely csak megismétli azt, ami bal oldalon hírben ott van?!

von Putri 2013.09.01. 11:54:21

Azt gondolom senki nem gondolja komolyan, hogy párszáz arab élete annyira meghatná Amerikát. Ennél sokkal többet kinyírnak maguk is, hogyha a hatalmi játszmában így jön ki a lépés

Obama azt szeretné hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Nobel béke-díj és a vegyi fegyverek által hazáját fenyegetve érző Izrael-lobbi között egyensúlyozva a Kongresszusra hagyja hogy meghajoljon az utóbbi akarata előtt

fülesboci 2013.09.01. 12:13:15

ja. 1400 halott. eddig kb 150.000-en haltak meg, de ugye az sima golyó volt.. muszáj volt egy kis gázt adni, hogy bombázhasson a demokrata nigger.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.09.01. 13:22:15

Az a kérdés,hogy MIKOR behajol be a zsidóknak és indít e egy újabb háborút a Nobel-békedíjas

Kék az ég 2013.09.01. 13:48:56

@rabelais: MI ÉRTELME a KOPI-PASZTA blognak?

valamit lemásolt a bloggoló es boldog, hogy csinált valamit ma?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.09.01. 13:59:48

@rabelais: "minek tesz ki az index olyan blogot a jobboldali ketrecbe, amely csak megismétli azt, ami bal oldalon hírben ott van?!"

Az, hogy a hírt nem kommentelheted, itt viszont elmondhatnád a véleményedet, megjegyzésedet az eseményről. Ha lenne.

Csii 2013.09.01. 14:04:18

Vajon tényleg Aszadék vegyimérgezik meg a lakosokat? Pont most? Pont így? Pont Damaszkuszban? Pont, amikor már körül is zárják az ellenállókat?

Nem gyanús nektek itt valami? ....

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.09.01. 14:50:33

@Csii: Semmi sem történik véletlenül, és semmi sem az, aminek látszik. Ha kiderülne, hogy akár a mérgezés, akár bármilyen egyéb részlet, beleértve az egész polgárháborút, az USA vagy Izrael jelentős támogatásával történt, még csak meglepődni sem tudnék. Ez van, az emberiség csak egy környezetszennyezés ezen az egyébként egész szép bolygón.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.09.03. 01:27:24

@Androsz: hülye vagy, hírt is lehet kommentelni, ha akarják

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.09.03. 02:55:43

@rabelais: te is hülye vagy, mert ha nem akarják, akkor viszont nem lehet kommentelni, most sem lehetett, ilyen esetben jöhet kapóra, ha ugyanaz a téma blogon is megjelenik.
süti beállítások módosítása