Minden, amiről beszélnek és az, amiről nem!

Prominent

Szörnyen festenek az Olsen ikrek

2015. május 05. - prominent

olsen01.jpg

Önmaguk ijesztő árnyékai lettek a világsztár ikrek. Kész múmiák!

Akik szép, mosolygós és életvidám ikreknek ismerte a Mary-Kate és Ashley Olsent, az igencsak meglepődött, amikor megpillantotta őket a MET gála vörös szőnyegén. Önmagukra sem hasonlítva, zord és ijesztő külsővel próbálták magukra hívni a figyelmet, ami egyébként sikerült is nekik.

olsen02.jpg

Már egészen kicsi koruktól kezdve beszippantotta őket a filmipar, bébiként feltűntek a Bír-lak című sorozatban, és tízévesen milliókat kerestek. Majd pedig önálló filmekben tűntek fel, amikért elsősorban a tini lányok rajongtak.

Majd amilyen gyorsan feltűntek, olyan sebesen távoztak is a filmiparból és jelenleg a divatszakmában tevékenykednek. Így evidens volt, hogy feltűnnek a tegnap tartott MET gálán, amit a New York-i Metropolitan múzeumban. Elnézve a képeket, nem túlzás azt állítani, hogy sajnos odavalóak.

olsen03.jpg

A lányok még csak huszonnyolc évesek, ám kinézetük inkább megkeseredett, semmint egy életvidám embert mutat. Az ikrek előszeretettel öltöznek sötét és formátlan ruhákba. Amik nyilván baromi drágák, csakhogy egyáltalán nem néznek ki benne jól. Több mosolyt, lányok!

olsen04.jpg

-prominent-

A bejegyzés trackback címe:

https://prominent.blog.hu/api/trackback/id/tr207432216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Túrós (törölt) 2015.05.05. 16:12:34

jézus mi f@asz történt ezekkel?!

Brail Kast 2015.05.05. 17:04:27

Nekem kedvencem tőlük a Winning LOndon című film, abban még nagyon szép tinik voltak.

sp9.fotolog.com/photo/57/16/44/dream_of_girls/1209658015_f.jpg

Most pedig úgy néznek ki, mintha 45 évesek lennének. Sajnálom őket, pedig még nagyon fiatalok. Mi történhetett, hogy ennyire megváltoztak?

Inda Administrator (törölt) 2015.05.05. 17:05:55

meth gála

G®eg_W 2015.05.05. 22:42:36

Drog és pia . Jó eredményt értek el . Vagy : drog pia és anorexia .