Minden, amiről beszélnek és az, amiről nem!

Prominent

Prominent

Szörnyen elhízott és elhanyagolt a világsztár

2015. április 05. - prominent

ovtg_mariah_carey.jpg

Ilyen nagy még biztosan nem volt az aranytorkú énekesnő. Mariah Carey problémái elől láthatóan az evésbe menekült és nem is hagyta abba. Ennek következtében egészen érdekesen kikerekedett. Szinte rá sem ismerni.

lnus_profimedia_0234139431_jpg.jpg

Carey-nek világéletében gondjai voltak a kilókkal. Hol vékony volt, hol pedig kerekebb, ám amit most az egyik strandon mutatott, arra nem igazán mást mondani, mint hogy bizony jól telített. Látszik, hogy szomorúságát és a sok stresszt kajálással próbálja oldani. Nemrég ugyanis szétmentek a férjével, Nick Cannonnal. És ha még mindez nem lett volna elég, még a legutóbbi turnéja se volt felhőtlen siker.

 qnhn_profimedia_0234139288_jpg.jpg

Rendesen rájár a rúd negyvenöt éves énekesnőre. A férjétől elvált és az tőle harminc millió dollárt követelt, de Mariah mindössze tíz milliót volt hajlandó fizetni. Nick azonban megfenyegette, hogy könyvet ír, amiben részletesen beszámol az étkezési szokásairól, a kábítószer fogyasztásairól valamint a különös szexuális étvágyáról, illetve a labilis lelki állapotáról.

Mariah jelenleg a Szent Bertalan nevű karib tengeri szigeten próbál kikapcsolódni. Ám bikinit már nem mert magára ölteni, helyette neoprén fürdőruhába tuszkolta ducibb testét. Arca pedig láthatóan kerekebb és elhanyagoltabb.

Több kép EZEN a linken.

forrás: dailymail.co.uk

A bejegyzés trackback címe:

https://prominent.blog.hu/api/trackback/id/tr517341140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

McKinney 2015.04.05. 16:00:03

nekem bejön ez az alkat :) tény hogy nem egy zörgőcsontú lágerszökevény.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.04.05. 16:07:51

"Ennek következtében egészen érdekesen kikerekedett."

És?

2015.04.05. 16:32:23

Volt ez már dagadtabb is.

Logaaan 2015.04.05. 17:02:24

Semmi gond nincs vele, hogy szoktátok mondani: sunáznám a "különös szexuális étvágyával" együtt :)

Log

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2015.04.05. 17:43:53

Sunapozitív, mindig is az vót.

taxi546 2015.04.05. 18:46:14

Tóth Vera is duci, mégis szeressük. :)

Silbermann 2015.04.05. 19:11:59

Sokkal jobban bejön így, mintha egy csontkollekció lenne.

igi1 2015.04.05. 19:38:21

azér testre simuló cáparuhába mutass olyat, aki nem kövér :)

azér a melleit most is szívesen mutogassa csak sajnos az sem javít az összképen

Tóth Verához meg ne hasonlítgassuk, mert ő az, aki elpazarolja a tehetségét, hiába van jó hangja, ha egyszer semmire se viszi, míg Mariah Carey azért már sokmindent letett az asztalra, rengeteg világslágere volt.

avan 2015.04.05. 20:13:54

De miért elhanyagolt, nem értem? Milyen ember ír le ilyet Úristen, mennyire egy szerencsétlen barom lehet. Ebből a semmiből hírt faragni, azért ehhez is igencsak ostoba lélek kell.

Taknyosvarju 2015.04.05. 20:54:42

A felhotlen siker az micsoda?

sanyix 2015.04.05. 21:08:12

bár csak ez lenne a a "szörnyen elhízott" fokozat... de sajnos ennél sokkal rosszabbak vannak...

Kan Csóka 2015.04.05. 21:13:12

Sunáznám gecibe....

gabcigirl 2015.04.05. 21:43:06

Szerintem sokan örülnének, ha Magyarországon ez lenne az elhízottság maximuma. Nem sovány, van itt-ott hurkotya, de itthon egy átlagos belvárosi sétafikálás közben ssssokkal kövérebb emberekbe is lehet botlani.

HgGina 2015.04.05. 22:00:02

Ella Fitzgerald és Aretha Franklin se volt különösebben karcsú sosem. Oszt elég sokra vitték, ha jól tévedek.

The Great Destroyer 2015.04.05. 22:08:31

Minden relatív, de ez még simán a "valóságban így néznek ki a jó nők" kategória.

Ne küldj levelet 2015.04.05. 22:26:35

Bevállalnám, nekem van nehézgép-kezelői jogsim.

playgorro 2015.04.05. 22:27:54

Így is dugnám reggeltől estig, estétől reggelig

Mr. Neutron 2015.04.06. 07:17:12

Nézem a képeket, de sehol sem látom, hogy "szörnyen elhízott" és "elhyanagolt" lenne az illető hölgy. Ezzel szemben szép arcú és jó alakú, ápolt, vállalható, sunáznám.

Ez a cikk a kommentvadász bulvár újságírás legalja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.04.06. 07:34:14

Megnézném a blogger barátnőjét/feleségét - vagy magát a bloggert, ha nő.

Tökönrúgott Feleségek 2015.04.06. 08:08:32

egyetértek az előttem szólókkal, semmi baj nincsen vele (főleg 45 évesen nem)!!!

Tökönrúgott Feleségek 2015.04.06. 08:09:35

azért a szörnyen elhízott alkat messze nem így néz ki :)

Álom Polgár 2015.04.06. 08:25:33

Nekem bejön ez az alkat, 45 éves korban azért ez már
megengedett egy kis túlsúly.
Harcolhat a kilókkal, de akkor meg jönnek a ráncok, aztán meg a botox... és a folyamatnak nincs vége.

herut 2015.04.06. 10:41:17

Inkább Mariah , mint Sarka .

evil demon satan devil 2015.04.06. 10:52:02

@herut: de a legjobb lenne a kettő között egy szendvicsben :D
anno 20 éve de bele voltam zúgva, mint nőbe,(zenéje metalosként sosem fogott meg :) ) ma sem csúnya, sőt
azért a telefosott búvárruha mindenkin így állna, aki nem csontvázra húzott bőrcafatként tengeti nyomorúságos életét

GABOO Theonlyone 2015.04.06. 11:11:42

Ez tényleg a bulvár legalja.
Azt persze elfelejtették, hogy Mariahnak komoly vízvisszatartási problémái vannak ezért tűnik úgy mintha meghízott volna.Ez a dressz pedig mindenkin így áll és mindenki ducibb lesz tőle.IDIÓTÁK!
A Húsvétot együtt töltötték , jelezve hogy a család a legfontosabb és a két ikergyerekkel tojásvadászatra mentek a szülők.Igazán édik!
Undorító amit a magyar bulvár művel Mariah Careyvel aki 200 millió lemezt adott el a világon és neki van 18 NUMBER ONE dala a hivatalos billboard listáján, megelőzve ezzel Elvis Presley-t is.
Aretha Franklinnel is énekelt aki az egyik legnagyobb példaképe.
Voltam MC koncerten és utána találkoztunk is vele a hotelnél......Tünemény és élőben még szebb ;)
www.facebook.com/groups/mcshungarianlambs/

Lehet csatlakozni aki igazán kiváncsi az énekesnőre és nem a bulvár szarságait olvassa :-)

2015.04.06. 11:32:24

hát, nekem azért kicsit kövérnek tűnik. vagy 10 kilót leadna még nem lenne sovány.

efi 2015.04.06. 13:12:19

Hiába szépítitek "duci" csajok, ez bizony: dagadt.

Troppauer_Hümér 2015.04.06. 15:05:49

Sunáznám. Jók a csöcsei, negyvenöt évesen pedig kevés anorexiás futkoz a világban.

Miről is akart szólni ez a szánalmas poszt?

Troppauer_Hümér 2015.04.06. 15:10:42

@GABOO Theonlyone: én az elhanyagolt jelzőt nem értem. BiztoSS magassarkúban, kurvának sminkelve kellett volna lefutnia a tengerpartra.

A blogger életében nem járt strandon, bármelyik bombapicsának van egy anyajegye, smink nélküli emberi arca, terhességi csíkja, narancsbőre. Persze aki életében csak fotóboltos sztárfotókra recskázott, az nyilván megbotránkozik ezen.

GABOO Theonlyone 2015.04.06. 15:32:28

@Troppauer_Hümér:

Így igaz ;)
Ez a cikk sok másikkal együtt is SZAR.
Ha pasi írta akkor hülye ( életébe se volt barátnője) ha pedig csaj , akkor irigy.
Mindenhogyan FAILED.
:-)

tallyai haz 2015.04.20. 20:06:24

jól néz ki... semmi baj nincs vele /nő vagyok/
süti beállítások módosítása