Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Minden, amiről beszélnek és az, amiről nem!

Prominent

Prominent

A füge és a szex

2016. szeptember 14. - prominent

mh.jpg

Hogyan hat ránk a zsidók eledele? Nemcsak az életenergiát frissíti, hanem felkelti a libidót is és olyan gyönyört hozhat, hogy eldobod az agyad. Nem hiszed? Ennek is utánajártunk.

De kezdjük azzal, amit sokszor emlegetnek, ha valaminek a létjogosultságát szokták igazolni: bezzeg a görögök. Csakhogy most nem erről van szó. A közönséges füge, mint gyümölcs ugyanis több ezer éve ismert és szeretett táplálék, egy csomó remek egészségügyi tulajdonsággal. Már a könyvek könyve is említést tesz róla és az „új ígéret földje” jelentős gyümölcsei közé sorolja. De Róma megalapításához is köze van, tekintve, hogy Romulus és Remus farkas anya egy fügefa alatt szoptatta az ikerpárt.

Azonban az ősrégi időkben inkább Ázsiához, azon belül is inkább a Közel-Kelethez köthető az előfordulása, és később más népek is átvették a termesztését, felfigyelve az izraeliták életképességére, a római légiósok erejére és az afrikai törzsek vitalitására. Hozzánk valamikor az Anjouk korában érkezhetett és azóta is kiemelt szerepet kap az egészséges életmód hívei között.

fuge01.jpg

A szélsőséges időjárást is jól bírja, így bátran lehet a kertbe ültetni. Meg se kottyan neki az akár mínusz tizenöt fokos hőmérséklet sem, ugyan elfagy a föld feletti része, de aztán újjáéled. Szívós egy növény. És éppen ezt az életenergiát adja át a gyümölcsén keresztül is. Ami édes és szénhidrátban gazdag, szóval nagyon tápláló tud lenni. De persze, mint mindennél, itt is a mértékletesség a lényeg. Semmiképpen sem fő hatású étrendnek felel meg, inkább csak mellékesnek, divatosan szólva egyfajta táplálékkiegészítőnek való. Annak viszont kiemelkedően jó! Hiszen bőségesen megtalálhatóak benne különféle ásványi anyagok, antioxidánsok, sokféle vitamin és Omega-zsírsav, és az illata is csábító.

Fogyaszthatjuk nyersen, aszalva, vagy éppen alkoholos párlatot is készíthetünk belőle. És a gyümölcse mellett a leveinek és a magvainak egyaránt jótékony hatása van. Mindnek más-más felhasználási módja van. A belőle készült itókát nem feltétlenül orálisan lehet fogyasztani, hanem kellemes, hűsítő és bőrnyugtató hatása van. A füge leveleit rágcsálva kitűnően elmúlik a rossz leheletet, de a szájfekély kezelésére is kiválóan alkalmas. Más élettani funkciók élénkítésére is egészen fantasztikus, legyen szó vesekőről (fél tucat gyümit egy csésze vízben felforralni, egy hónapig minden nap fogyasztani), bőrproblémákról (arcpakolás, kb. 20 perces száradó idővel) – kisimítja a ráncokat és fiatalítja a bőrt, cukorbetegségről (mézes fügemagok), vagy éppen a csontok épségéről (kálciumdús). Mindre hihetetlenül jó hatással van.

fuge00.jpg

Nem beszélve arról, hogy nátriumtartalma miatt csökkenti a vérnyomást és a szívbetegségek kialakulását. De használhatjuk fogyásra is, ugyanis a salakanyagok kivételesen intenzív ürítésére alkalmas, mivel hashajtóhatású (2-3 aszalt és áztatott fügét mézzel elkeverve egy hónapon át reggelente fogyasztani), illetve a gazdag rostoknak köszönhetően remekül csökkenti a testsúlyt. Lázat is elmulasztja, fülfájásra is jó, és a fekélyek illetve tályogok is nagy ellenségei.

A rákot ugyan nem gyógyítja, de segít a megelőzésében. Mivel kifejezetten édes, így cukor helyett is remekül alkalmazható, készíthetünk belőle lekvárt vagy befőttet, de akár süteményekhez, pitékhez is kiváló gyümölcsadalék. És akkor térjünk rá a leginkább izgató területre. Serkenti a szexuális étvágyat. De még hogy! Fél tucat fügegyümölcsöt tejben áztatjuk, éjszakára állni hagyjuk, és reggel elfogyasztjuk. Hatása néhány órán belül jelentkezhet. A fügét tárolhatjuk szobahőmérsékleten, védve a naptól, de jól elvan a hűtőben is, zacskóban a leghidegebb részen. Rendszeres fogyasztása garantáltan segíti megőrizni egészségünket!

-prominent-

A bejegyzés trackback címe:

https://prominent.blog.hu/api/trackback/id/tr7711705497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.09.15. 01:28:01

A szexuális étvágyat tényleg remekül serkenti. Csak az vele a baj, hogy a magja mindig bemegy a műfogsorom alá, és mire a fürdőszobából visszajövök, a nő mindig elalszik.

Rocky2 2017.03.06. 20:18:44

"Nem beszélve arról, hogy nátriumtartalma miatt csökkenti a vérnyomást és a szívbetegségek kialakulását."

Ezen még kéne dolgozni szerintem. :)
süti beállítások módosítása