Minden, amiről beszélnek és az, amiről nem!

Prominent

Prominent

Kóros rémálmok Orbánnal

2015. május 11. - prominent

orban.jpg

"Nincsenek a fideszes politikusoknál mocskosabb gazemberek az egész világon!" - ezt a kijelentést tette az ország miniszterelnöke a parlament koronatermében. Legalábbis az álmomban. Mármint a kijelentést.

Mondhatnátok, hogy akár ilyen lehet(ne) a valóság is. Mármint, hogy végre önreflexiót gyakorol. De vajon képes-e rá ez az autokrata viselkedésű, diktatórikus módszereket is előszeretettel alkalmazó, despotikus tulajdonságokkal bíró zsarnok Orbán Viktor. Mindezt persze józan fejjel talán nem állít az ember. Vagy mégis?

Annyi frusztráló ellenérzése keletkezik az embernek egy ilyen típusú politikus kapcsán, hogy már az is szörnyűséggel tölti el, hogy róla álmodik. Ám mint az általában jellemző az álmokra, valamilyen jóvátétel utáni sóvárgás szüli-teremti őket. Itt is.

Álomfejtők előnyben!

A történet a magyar parlament koronatermében játszódik. Jómagam ott állok Orbán előtt, aki díszes magyarban, hatalmas kokárdával a mellkasán, fekete, már-már a magyar gárda viseletét megidéző gúnyában a tipikus hanglejtésével teljesen kikel magából és párttársait igencsak nyomdafestéket nem tűrő, dehonesztáló jelzőkkel illeti. Hárman állunk előtte. Csak úgy fröcsög belőle a düh és a gyűlölet. Valamit hadovál a politikai inkorrektségről, a keményebb, határozottabb fellépésről az ellenállókkal szemben (jelentsen ez bármit is), ugyanakkor nem tesz szalvétát a szája elé, amikor kimondja azt a mondatot, ami igazán megragadt az emlékezetemben: "Nincsenek a fideszes politikusoknál mocskosabb gazemberek az egész világon!" Nem az hökkent meg, amit mond, hanem ahogyan mondja. Mintha csak zsigeri kívánságom lenne az igazmondás és a helyzet(ek) felismerése, bevallása, majd pedig a vallomás földi purgatóriumában végre megtisztul.

Álmomban elmeséltem ezt a családomnak is, akik azt mondták, nem érdekli őket, mit mond Orbán, mert úgyis hazudik. Most akkor ez most mit jelent?

Nem, nem ment el az eszem. Bár, ki tudja, mit jelképeznek az álmok! Amik bizonyos esetekben valóra válnak. Lehet úgy, hogy mindannyian ezt szuggeráljuk? Hátha megvalósul és akkor a magyarok is áteshetnek a felemelkedést megelőző tisztítótűzön.

De ha már itt tartunk, érdekelne, kedves olvasó, hogy te szoktál-e Orbánnal álmodni. S ha nem, akkor miért igen? :)

-prominent-

A bejegyzés trackback címe:

https://prominent.blog.hu/api/trackback/id/tr557449720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csak egy néző 2015.05.12. 06:55:24

O Viktor:
"Én ismerek olyan országot, amely akkor teljesít jól, ha éppen nincsen kormánya, de azt kell mondanom, hogy ezek a kivételek."
De jó lenne, ha nem csak az álmunkban mi is ilyen kivételek lehetnénk.

Croma Soma 2015.05.12. 06:55:44

Lehet, hogy a jövő egy szeletét láttad meg! :) Azt a pillanatot, amikor a fideszes fiúk sorban próbálnak lelécelni a süllyedő hajóról, a kapitány pedig joggal kiakad, mert nem erre számított. A kérdés azonban az, mégis mire számított?

Blogger Géza 2015.05.12. 07:09:57

Éhes disznó makkal álmodik. De ideje felébredned.

Visceroid 2015.05.12. 07:17:21

Ha most sírtok Orbán miatt, mi lesz ha Vona jön?

apro_marosan_petergabor 2015.05.12. 07:37:06

Vén libero polgártársaim, állandó és igen unalmas öklendezéseitek helyett próbáljatok a munkaterápia irányába fordulni.
Hass, alkoss, gyarapíts és a haza fényre derül.
(Nektek is kevesebb időtök lesz a folyamatos politikai maszturbációra)

♔batyu♔ 2015.05.12. 08:09:25

Mondhatnánk, de a valóság szerencsére az, hogy már a második ciklusban is a kukában vagytok és maradtok ott a harmadik ciklusban is.

Szóval te csak álmodj tovább:)))

von Putri 2015.05.12. 08:09:41

Na tessék, így meg lehet gárgyulni az orbanofóbiától

♔batyu♔ 2015.05.12. 08:11:38

@apro_marosan_petergabor: Ja, jók ezek a posztok, Orbánt elsöpri a népharag, Mo. csődbe megy és hasonló baromságok.

Ahelyett, hogy megfogadnák az index tanácsait és inkább masztiznának:))))

havaz.petty.rianás 2015.05.12. 08:16:47

az álomban megélt szereplők mi magunk vagyunk, ezen álom esetében az önreflexió úgy néz ki, hogy a posztoló szeretne miniszterelnök lenni és hasonló tetteket végrehajtani, mint ő, hatalmat és megbecsülést szeretne

az álmodó elnyomott személyiség, akit a családja is mellékszereplőként pozícionál: maga az álom fontos üzenetet hordoz; a tudatalatti az álmodó családi szerepét annyira vesztes oldalon látja, hogy mikor megkapja a hőn áhított pozíciót, a családja akkor sem értékeli.

ez az álom komoly önértékelési zavarokról szól, elnyomott személyiségről és a családon belüli elnyomásról. a tudatalatti nagyfokú stresszről üzen, amely előbb utóbb valamilyen nem fertőző jellegű betegségben fog következő lépcsőben megnyilvánulni: szenvedélybetegség (kompenzáció), gyomor vagy bélfekély esetleg legyengült immunrendszerből eredő daganatos megbetegedés, stressz okozta magas vérnyomás vagy kapcsolódó érkatasztrófa.

1ghost 2015.05.12. 08:21:54

Hát igen! Ha Magyarország miniszterelnökében lenne a böcsületnek és az erkölcsnek egy parányi szikrája, akkor bizony szépen kiállna az ország elé, s ezt mondaná: dilettáns, korrupt, jellemtelen gazemberekkel vettem magam körbe, éppen olyanokkal, amilyen én magam is vagyok.

Mint azonban az köztudott, ennek a félnótás tolvajnak és gerinctelen sleppjének az erkölcs ismeretlen fogalom.

Jobb híján ezért maradnak Deák Ferenc szavai: " A politika erkölcs nélkül banditizmus."

Na, ezt a banditizmust járatja csúcsra a NarancsMaffia immár ötödik éve.

Szegény Magyarország, szerencsétlen magyarok.

♔batyu♔ 2015.05.12. 08:24:31

@1ghost: Igen és kinevezi maga helyett mondjuk azt, akit te javasolsz.

KI is lenne az?

Trackers 2015.05.12. 08:33:28

Valahogy hiányolom az álmodból Szent Gyurcsány feltűnését, aki kiebrudalja a gonoszt, és az ország megmentőjeként lepacsiz veled, amint elnyerted a jogot az alföldön egy újabb völgyhííra.

Az elembetegségnek nincsennek határai.

Netuddki. 2015.05.12. 08:36:53

Ásít! Teljesen fölösleges áldokumentunos blogot írnod olyanról ami elképzelhetetlen. Tudjuk kik, mik ezek e nélkül is...

Netuddki. 2015.05.12. 08:38:30

@Trackers: Mi van Móriczka! A pina helyett mostanában mindig a gyurcsány jut az eszedbe?

csak egy néző 2015.05.12. 09:41:48

@Blogger Géza:
Gejza komám a napokban nagyon eltakarodtál, amikor a nyúltenyésztök átverésé kapcsán szembesítettelek az igazsággal, kiskancsó valahogy nagyon kussoltál, mint, ahogy most sem várok mást egy ilyen féregtől.

Blogger Géza 2015.05.12. 09:46:25

@csak egy néző: Mondtam már, menjél el a döglött nyulaiddal egy pszichiáteredhez, többet nem tudok segíteni rajtad. :)

apro_marosan_petergabor 2015.05.12. 09:50:40

@♔batyu♔:
Hát igen,
csak kúltúremberek négy fal között maszturbálnak, s nem a világot botránkoztatják meg fonnyadt - gondolataikkal. Ez már büntetőjogi katergória, úgy hívják, hogy exhibicionizmus (politikai szatírok) :-)

csak egy néző 2015.05.12. 10:10:39

@Blogger Géza:
Magadon segíts te baromarcú.

Gézuka, nem szégyen, ha hülye vagy, csak kellemetlen.
Itt van egy kis olvasni való. Ha jól emlékszem 2014-ben, már nem a Fletó bagázs regnált, ha nem tévedek.

„A hét végén Fülöpszálláson jártam, és Lilla, a kisunokám beleszeretett egy piciny választási nyúlba. Meg kellett vennem a lucernával és az etetőkkel együtt. Így aztán a húsvéti nyuszi nálunk egy héttel korábban érkezett, megtoldva egy tapasztalattal. A hölgy, aki eladta a nyuszit, hamar közlékeny lett. Elmesélte, hogy most alig százötven nyula volt, de fél éve még kétezret tenyésztett. Ő hozta fel, hogy a környékbeli kistermelők – tucatnyian – ugyanúgy jártak, mint Bajnai libásai. Úgy tűnt, minden rendben, szerződést kötöttek a kft.-vel, amelytől a tápot is meg kellett venni.

S amikor felvásárlásra került volna a sor, nagyok, szállításra érettek lettek a nyulak, a nagyvállalkozók kis türelmet kértek, torlódásra hivatkozva nem vitték el a nyulakat, de még küldtek egy rakomány takarmányt. De attól mind a kétezer nyúl elpusztult. Kiderült, fuzáriumos volt a táp, gombafertőzött. »Megmérgezték az állatainkat, ennyi elég volt a nyulazásból, mi is majdnem tönkrementünk« - kesergett az asszonyka. »Miért nem jelentették fel őket?« - kérdeztem. »Ugyan, mi kisemberek vagyunk, a bíróság úgysem ítélt volna javunkra, s akkor tényleg szegénysorba kerül a család« - válaszolt.

Ez is figyelmeztető. Ezért is kellett a kétharmad. A liberális, szocialista gazdaságpolitika eddig a gazembereknek kedvezett. Véget kellene vetni az ügyeskedők, gazemberek világának, akik szerte az országban megússzák az ilyesfajta bűncselekményeket. Ehhez kellenek a becsületes, dolgos embereket védő törvények és korrupciómentes hatósági felügyelet. Egyébként ez az üzleti eljárás szokványos. A különböző kft.-k felveszik a hatalmas pályázati pénzeket, megkötik a termelőkkel a szerződést, majd új, olcsóbb piac után néznek, és ebben az esetben Lengyelországból hozzák be az olcsóbb nyulat. A magyar nyúltenyésztő meg pusztuljon jószágaival együtt.”

m.mandiner.hu/cikk/20140415_stefka_istvan_ketharmad

Ugye ezt is tudod cáfolni, amit a haverod írt, vajon erről miért kussoltok?

nemszólokmégegyszer 2015.05.12. 12:30:45

Álmomban sem jöjjön elő. Bőven elég, amit elszórva hallok. Becsületes, igaz ember rendesen alszik.

csak egy néző 2015.05.12. 12:34:14

@nemszólokmégegyszer:
"Becsületes, igaz ember rendesen alszik."
Akkor már értem, hogy miért néz úgy ki olyan nyúzottnak a felcsuti, mint aki nem sokat alszik éjjel.
süti beállítások módosítása